
Amikor megtudtuk, hogy Abi süket , hogy nem csak nagyothalló, amit egy hallókészülékkel korrigálni lehet, de teljesen süket, összetörtünk. Csak sírtunk s álltunk az utca közepén hátizsákokkal a hátunkon s nem akartunk továbbmenni. Lehetetlen, hogy pont a mi lányunk legyen süket, akit annyira akartunk , vártunk és szerettünk. Nem akartunk hinni az orvosoknak, de ott voltak kezünkben az eredmények, s tovább kellett menni.
Április közepe lehetett, amikor először kiáltottunk segítségért, azért, hogy Abi lányunk hallhasson.
Már másnap elkezdték küldeni a pénzt az emberek, s nem telt el egyetlen nap sem úgy, hogy valaki ne jött volna sírva oda hozzánk, hogy segítsen, hogy megfogja a kezünket, hogy megveregesse a hátunkat. Családjaink, barátaink, ismerőseink, egyházi közösségek, kis táncosaink, cégek, teljesen idegen emberek segítettek.
Már másnap elkezdték küldeni a pénzt az emberek, s nem telt el egyetlen nap sem úgy, hogy valaki ne jött volna sírva oda hozzánk, hogy segítsen, hogy megfogja a kezünket, hogy megveregesse a hátunkat. Családjaink, barátaink, ismerőseink, egyházi közösségek, kis táncosaink, cégek, teljesen idegen emberek segítettek.
Isteni
csoda és az emberek nagy jószívűsége, nyitottsága és összefogása által
hihetetlen gyorsan, csupán két hónap alatt összegyűlt az összeg amire
szükségünk
volt.
Július
elején Abit
megműtötték, és egy hónapnyi reményteli várakozás és gyógyulás után
bekapcsolták a készüléket. Rá egy hétre Abi már megfordult ha nevén
szólítottuk, meghallotta az utcán járó kocsikat, a kerékpár csengőjét, a
téren játszó gyermek kiáltását. Ma, már túl vagyunk a második
beállításon is. Próbálja utánozni az állatok hangját, és egy-egy szót
is, figyeli a hangokat, beszédünket vagy ha énekelünk neki. Így
kezdődik Abinak nagy kalandja a hangok világában: kis lépésekben. Két
hetente visszatérünk Szeged városába ahol kicsit mindig hangosítanak
majd a készüléken, s így várható, hogy Karácsonyra teljesen jól hallja
majd beszédünket, énekünket. Ő olyan most, mint egy kisbaba, szívja
magába a hangokat, szavakat, s lassan, de biztosan megtanul majd hallani
és beszélni.
Hála Nektek, Önöknek, akik önzetlenül adakoztak. Tudom, volt aki utolsó két
fillérét adta, de teljes szívvel.
Hisszük,
reméljük és kérjük Istent, hogy ezt a nagy jóindulatot és szeretetet,
amit Abigél felé bizonyítottak, visszakapják százszorosan.
Őszinte tisztelettel, szeretettel és hálával,
a Rózsa család.
És eljött a nagy nap amire vártunk: holnap indulunk Szegedre...egy héttel előrehozták a műtétet.

Köszönünk MINDEN segítséget.
SÜRGŐS SEGÍTSÉGKÉRÉS
JÚNIUS VÉGÉIG MEG KELLENE MŰTENI
HOGY EGYENLŐ ESÉLYEKKEL INDULJON A TÖBBI GYEREKHEZ KÉPEST
Azt hittük nagyon gyorsan fog beszélni, ha olyan hamar adta ki első hangjait, de elmaradtak az első szavak. Legyintettünk, hiszen én is csak 2 évesen szólaltam meg s ő nagyon sok esetben úgy láttuk reagál hangokra, akár beszédre is, nem is jutott eszünkbe, hogy baj lehet.
2011 novemberében egy erős hülés és fogzás után észrevettük, hogy nem reagál semmilyen zajra. Akkor kezdődött el az orvosokhoz járás. Kolozsvár, karácsony előtt, mint valami ajándékot mutatta ki, hogy a gyermekünk hall, nincs gond vele.
Kiderült, erős fülgyulladása volt, ez okozta, hogy semmire nem reagál. De Abi csak nem kezdett el beszélni, egyre jobban figyelte szánkat, amikor beszéltünk hozzá, s egyre frusztráltabb lett, hogy nem tudja kifejezni magát.
Elindultunk Debrecenbe. Több vizsgálat után most itt vagyunk, diagnózissal a kezünkben. 2 éves
születésnapját betöltve tudtuk meg a végleges és pontos diagnózist: súlyos
kétoldali belsőfül eredetű hallássérülés....".gyakorlatilag nem hall
semmit "- volt az orvosok első mondata vizsgálat után.
Az emberben ilyenkor egy világ omlik össze, az ő saját, személyes, előre
megtervezett kis világa. A Mi világunk, melyet most újra kell álmodjunk avval,
amit az élet elénk tárt.
Ehhez az újratervezéshez kell a segítségetek, hogy Abi hallhasson és beszélhessen
kis barátaihoz hasonlóan, amit nagy munka, akarat és kitartás árán el is
érhet...de nem magától. Cochleáris implantátumra van szüksége,
ami egy beültethető segédeszköz súlyos halláscsökkenés és siketség
esetén, mely alternatívát jelent ott, ahol a hallókészülékkel nem lehet
megfelelő eredményt elérni. Erről a csodáról van szó, így működik:
És itt elkezdődik egy nagy harc,
- harc az idővel, hiszen minél hamarabb el kellene végezni a műtétet. A korai implantáció hatékonyabb beszédtanulást, nyelvi és olvasásbeli fejlődést tesz lehetővé, ugyanakkor jelentősen javul a gyermek beszédértése és beszédprodukciója is, így később normál hallók közt folytathatja tanulmányait.
- harc a pénzzel: egy fülre az implantátum ára 20-25 ezer euró. Ennek az összegnek kicsiny töredéke van csak kezünkben.
A román állam fizet egy implantátumot, de ennek van egy bizonyos menete....felkerül egy várólistára, 6 hónapig kell hordjon egy hallókészüléket s mikor a lista elejére kerül megműtik. Ismerőseim mondják (szakmabeliek), hogy ez akár 2 évig is eltarthat sajnos. Ez az első implantátumhoz késő lenne...ezért próbálunk gyűjteni.
Jelen pillanatban Abi jól van, fokozottan figyel minden gesztusunkra,mozdulatunkra. Mikor beszélünk hozzá, továbbra is szánkat figyeli, s hang nélkül próbálja legalább mimikánkat leutánozni. Sokat mutogat, talált ki magától jeleket, s mostmár a jelnyelvből tanulunk folyamatosan naponta egy-egy szót. Ezeket nagyon gyorsan tanulja, leutánozza szinte tökéletesen kicsi kezeivel. Ennek erdeménye az, hogy frusztráltsága alábbhagyott, látja, érzi, hogy megértjük ezek a jelek alapján. De így csak mi, szerető családja tudja mit akar, kicsi barátai értetlenül néznek rá, s ilyenkor őszintén, szívem szakad meg érte, s kívánom bárcsak minél hamarabb megműtenék.
Jelen pillanatban Abi jól van, fokozottan figyel minden gesztusunkra,mozdulatunkra. Mikor beszélünk hozzá, továbbra is szánkat figyeli, s hang nélkül próbálja legalább mimikánkat leutánozni. Sokat mutogat, talált ki magától jeleket, s mostmár a jelnyelvből tanulunk folyamatosan naponta egy-egy szót. Ezeket nagyon gyorsan tanulja, leutánozza szinte tökéletesen kicsi kezeivel. Ennek erdeménye az, hogy frusztráltsága alábbhagyott, látja, érzi, hogy megértjük ezek a jelek alapján. De így csak mi, szerető családja tudja mit akar, kicsi barátai értetlenül néznek rá, s ilyenkor őszintén, szívem szakad meg érte, s kívánom bárcsak minél hamarabb megműtenék.
Segítségeteket kérjük, előre is megköszönve önzetlenségeteket.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk.
Rózsa
Róbert,végzettsége egészségügyi aszisztens
és felesége, Etelka,
jelenleg iskolai logopédus
Elérhetőségek:
Adományaikat a
következő számlákra várjuk:
lejben : RO13-BTRL-0130-1201-U06796XX
dollárban:RO37-BTRL-0130-2201-U06796XX
euróban: RO85-BTRL-0130-4201-U06796XX
forintban: RO83-BTRL-0131-2201-U06796XX
Rózsa Róbert
Ban.ca Transilvania cod SWIFT: BTRLRO22XXX
lejben : RO13-BTRL-0130-1201-U06796XX
dollárban:RO37-BTRL-0130-2201-U06796XX
euróban: RO85-BTRL-0130-4201-U06796XX
forintban: RO83-BTRL-0131-2201-U06796XX
Osztom a fészbukkon, szívesen segítenék, de totál le vagyunk égve...
VálaszTörlésA hír megosztása is nagy segítség, sose lehet tudni, ki segít majd.....köszönjük.
TörlésEtelka
paypal számlát nem nyittok? sokkal olcsóbb arra küldeni pénzt, mint a nemzetközi átutalás (pl Magyarországról).
VálaszTörlésahogy megérkezik a bankszámlához tartozó kártya....jó ötlet különben...koszi
TörlésÜzenjetek kérlek, ha megvan.
Törlésjobb oldalt megvan...remelem mukodik, meg nem ertek annyira hozza
Törléskoszonom
Kedves Etelka,
VálaszTörlésa feltuntetett bankszamlaszam a Robert neven van, ezert celszeru lenne az o nevet es szemelyi szamat foleje irni.
Egyutterzek veletek es imadkozom ertetek.
Udvozlettel, Akos.
Köszönjük a segítséget :)
TörlésÉn szeretnék utalni nektek (sokat én sem tudok), de a bank lakcímet is kér :/
Törlés"Az Úr előtt nincs akadály:akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást." 1Sámuel 14:6
VálaszTörlésköszönjük a bíztatást
Törléshol lesz a mutet? Magyarorszagon?
VálaszTörlésAmikor osszegyula penz, Debrecenbe szeretnenk visszamenni mutetre
VálaszTörlésKedves Etelka!
VálaszTörlésSzemélyesen nem ismerjuk egymást...Nagy Melinda vagyok, nevelesi tanacsado a 11es illetve a Voinicel napkozikben, hallva az esetetekrol, eszembe jutott, hogy a 11-es oviban az asszisztensnonk kislanya is 3 evvel korabban átesett egy ilyen műtéten, jelenleg 6 éves a kislány... ha úgy gondolod, hogy segitene a tapasztalatcsere, vagy más információ, szivesen megbeszélem vele , hogy találkozhassatok...
Együttérzek veletek, sok erőt kivánok és imádkozom én is. hogy gyűljön össze a pénz!
Szeretettel, Meli
Kitartást kívánok nektek! Igyekszem én is segíteni, ahogy csak tudok.
VálaszTörlésKedves Etelka és Róbert!
VálaszTörlésSegíteni szeretnék Önöknek, közös ismerősünk Gergely Katika színművésznő kérésére. Éppen ezért kérem Önöket, hogy támogassák igyekezetem azzal, hogy a bejegyzés elején lévő hitelességi záradékot átgondolják és átfogalmazzák. Több blogot szerkesztek különféle témákban, ott tennék közzé egy-egy rövid bejegyzést erre a blogra mutató linkkel a kis Abigélről, azonban sokat veszít hitelességéből minden igyekezetem, ha olvasóim - akik nekem hisznek - ráklikkelve ennek a blognak a linkjére mindjárt az elején azt olvassák: "Ha nem itt jelenik meg egy hír, nem hiteles." Magyarán ez azt jelenti, hogy amit én teszek közzé a saját blogomon, az hazugság, mert nem ezen a blogon jelenik meg, függetlenül attól, hogy hivatkozom erre a blogra. Ha kicsit szétnéznek a főzős blogomon, láthatják, hogy a gyergyószentmiklósi Gáll Tamáskának is - akinek hasonló műtére volt szüksége - tettem fel hirdetést és a szülők állítása szerint, volt hatása a felhívásomnak. A facebook-on is jelen vagyok, ott is megosztanám a bejegyzést illetve megkérném újságíró kollégáimat, hogy népszerűsítsék segélykérő felhívásukat a kölönféle sajtóorgánumokban. Ehhez viszont kicsivel több nyitottság és bizalom szükséges az Önök részéről, mint az, hogy mindjárt az elején megtiltják az információ terjesztését és hiteltelennek minősítenek minden olyan infót, ami nem itt jelenik meg. Ha óhajtják, a záradék átfogalmazásában is szívesen segítek, mert értem ám a logikájukat, csak - elnézést a kifejezésért - kissé "szerencsétlenül" fogalmazták meg a záradékot és nem kelt jó érzést a segíteni akarókban. Elnézést, ha esetleg őszinte szavaimmal sértettem volna, nem ez a szándék, hanem a segíteni akarás. Ha átfogalmazták a záradékot, illetve elfogadják a felajánlott segítségemet, kérem, jelezzék a főzős blogomon egy bejegyzésben, vagy a fb-on üzenetben. (http://fakanalforgato.blogspot.com/)
Segítő jószándékkal: Jánossy Alíz, újságíró
Etelka, én erről még nem is hallottam, csak most olvasom, megdöbbenve. Együtt érzek veletek és igyekszünk segíteni mi is. Ölellek sok szeretettel, Enikő
VálaszTörlésSok szerencset a mutethez.
VálaszTörlésörülök, hogy az amerikai baptista közösségben is gyűjtenek nektek. "a reménység nem szégyenít meg"
VálaszTörlésigen? ezt nem is tudtam...sokszor olyan helyehkről kaptunk segítséget, amire nem is számítottunk
Törlés