2012. április 17., kedd

...

  Kedves Segítőnk.

Amikor megtudtuk, hogy Abi süket , hogy nem csak nagyothalló, amit egy hallókészülékkel korrigálni lehet, de teljesen süket, összetörtünk. Csak sírtunk s álltunk az utca közepén hátizsákokkal a hátunkon s nem akartunk továbbmenni. Lehetetlen, hogy pont a mi lányunk legyen süket, akit annyira akartunk , vártunk és szerettünk. Nem akartunk hinni az orvosoknak, de ott voltak kezünkben az eredmények, s tovább kellett menni.


Április közepe lehetett, amikor először kiáltottunk segítségért, azért, hogy Abi lányunk hallhasson.
Már másnap elkezdték küldeni a pénzt az emberek, s nem telt el egyetlen nap sem úgy, hogy valaki ne jött volna sírva oda hozzánk, hogy segítsen, hogy megfogja a kezünket, hogy megveregesse a hátunkat. Családjaink, barátaink, ismerőseink, egyházi közösségek, kis táncosaink, cégek, teljesen idegen emberek segítettek.
Isteni csoda és az emberek nagy jószívűsége, nyitottsága és összefogása által hihetetlen gyorsan, csupán két hónap alatt összegyűlt az összeg amire szükségünk volt.
Július elején Abit megműtötték, és egy hónapnyi reményteli várakozás és gyógyulás után bekapcsolták a készüléket. Rá egy hétre Abi már megfordult ha nevén szólítottuk, meghallotta az utcán járó kocsikat, a kerékpár csengőjét, a téren játszó gyermek kiáltását. Ma, már túl vagyunk a második beállításon is. Próbálja utánozni az állatok hangját, és egy-egy szót is, figyeli a hangokat, beszédünket vagy ha énekelünk neki.  Így kezdődik Abinak nagy kalandja a hangok világában: kis lépésekben. Két hetente visszatérünk Szeged városába ahol kicsit mindig hangosítanak majd a készüléken, s így várható, hogy Karácsonyra teljesen jól hallja majd beszédünket, énekünket. Ő olyan most, mint egy kisbaba, szívja magába a hangokat, szavakat, s lassan, de biztosan megtanul majd hallani és beszélni.

Hála Nektek, Önöknek, akik önzetlenül adakoztak. Tudom, volt aki utolsó két fillérét adta, de teljes szívvel.
Hisszük, reméljük és kérjük Istent, hogy ezt a nagy jóindulatot és szeretetet, amit Abigél felé bizonyítottak, visszakapják százszorosan.

Őszinte tisztelettel, szeretettel és hálával,
                              a Rózsa család.


És eljött a nagy nap amire vártunk: holnap indulunk Szegedre...egy héttel előrehozták a műtétet.

Egy kérésünk maradt felétek: imádkozzatok érettünk, ABIért ezekben a napokban, de főleg csütörtök délelőtt, hogy az orvosi tudomány és az emberi ügyesség mellett Isten vezesse a sebész kezét a 3-4 órás műtét alatt, s hogy aztán Abi minél hamarabb felépüljön.

Köszönünk MINDEN segítséget.

SÜRGŐS SEGÍTSÉGKÉRÉS

JÚNIUS VÉGÉIG MEG KELLENE MŰTENI 
HOGY EGYENLŐ ESÉLYEKKEL INDULJON A TÖBBI GYEREKHEZ KÉPEST 


Nevem Rózsa Etelka, férjem Rózsa Róbert, zilahi (Románia, Szilágy megye) születésű és lakosú fiatalok. Lányunkat, Abigélt 2010 március 14-én láttuk meg először s könnyünk potyogott bele örömünkben. Nagyon szépen fejlődött, hamar gőgicsélt s gagyogott, nagyon gyorsan (7 hó.) lábra állt, s egy éves kora előtt elindult önllóan a világba.
              Azt hittük nagyon gyorsan fog beszélni, ha olyan hamar adta ki első hangjait, de elmaradtak az első szavak. Legyintettünk, hiszen én is csak 2 évesen szólaltam meg s ő nagyon sok esetben úgy láttuk reagál hangokra, akár beszédre is, nem is jutott eszünkbe, hogy baj lehet.
               2011 novemberében egy erős hülés és fogzás után észrevettük, hogy nem reagál semmilyen zajra. Akkor kezdődött el az orvosokhoz járás. Kolozsvár, karácsony előtt, mint valami ajándékot mutatta ki, hogy a gyermekünk hall, nincs gond vele.
              Kiderült, erős fülgyulladása volt, ez okozta, hogy semmire nem reagál. De Abi csak nem kezdett el beszélni, egyre jobban figyelte szánkat, amikor beszéltünk hozzá, s egyre frusztráltabb lett, hogy nem tudja kifejezni magát.
             Elindultunk Debrecenbe. Több vizsgálat után most itt vagyunk, diagnózissal a kezünkben. 2 éves születésnapját betöltve tudtuk meg a végleges és pontos diagnózist: súlyos kétoldali belsőfül eredetű hallássérülés....".gyakorlatilag nem hall semmit "- volt az orvosok első mondata vizsgálat után.
               Az emberben ilyenkor egy világ omlik össze, az ő saját, személyes, előre megtervezett kis világa. A Mi világunk, melyet most újra kell álmodjunk avval, amit az élet elénk tárt.
            Ehhez az újratervezéshez kell a segítségetek, hogy Abi hallhasson és beszélhessen kis barátaihoz hasonlóan, amit nagy munka, akarat és kitartás árán el is érhet...de nem magától. Cochleáris implantátumra van szüksége, ami  egy beültethető segédeszköz súlyos halláscsökkenés és siketség esetén, mely alternatívát jelent ott, ahol a hallókészülékkel nem lehet megfelelő eredményt elérni. Erről a csodáról van szó, így működik:

  És itt elkezdődik egy nagy harc,   
  • harc az idővel, hiszen minél hamarabb el kellene végezni a műtétet. A korai implantáció hatékonyabb beszédtanulást, nyelvi és olvasásbeli fejlődést tesz lehetővé, ugyanakkor jelentősen javul a gyermek beszédértése és beszédprodukciója is, így később normál hallók közt folytathatja tanulmányait.
  • harc a pénzzel: egy fülre az implantátum ára 20-25 ezer euró. Ennek az összegnek kicsiny töredéke van csak kezünkben.

        A román állam fizet egy  implantátumot, de ennek van egy bizonyos menete....felkerül egy várólistára, 6 hónapig kell hordjon egy hallókészüléket s mikor a lista elejére kerül megműtik. Ismerőseim mondják (szakmabeliek), hogy ez akár 2 évig is eltarthat sajnos. Ez az első implantátumhoz késő lenne...ezért próbálunk gyűjteni.

     Jelen pillanatban Abi jól van, fokozottan figyel minden gesztusunkra,mozdulatunkra. Mikor beszélünk hozzá, továbbra is szánkat figyeli, s hang nélkül próbálja legalább mimikánkat leutánozni. Sokat mutogat, talált ki magától jeleket, s mostmár a jelnyelvből tanulunk folyamatosan naponta egy-egy szót. Ezeket nagyon gyorsan tanulja, leutánozza szinte tökéletesen kicsi kezeivel. Ennek erdeménye az, hogy frusztráltsága alábbhagyott, látja, érzi, hogy megértjük ezek a jelek alapján. De így csak mi, szerető családja tudja mit akar, kicsi barátai értetlenül néznek rá, s ilyenkor őszintén, szívem szakad meg érte, s kívánom bárcsak minél hamarabb megműtenék.

Segítségeteket kérjük, előre is megköszönve önzetlenségeteket.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk.


                                                               Rózsa Róbert,végzettsége egészségügyi aszisztens
                                                                   és felesége, Etelka, jelenleg iskolai logopédus


Elérhetőségek:

Róbert 0040-743-459-392 rozsa_robert@yahoo.com  
Etelka 0040-742-796-934 ardai.zilah@yahoo.com 


Adományaikat a következő számlákra várjuk:


 Rózsa Róbert


Ban.ca Transilvania cod SWIFT: BTRLRO22XXX


lejben : RO13-BTRL-0130-1201-U06796XX

dollárban:RO37-BTRL-0130-2201-U06796XX

euróban: RO85-BTRL-0130-4201-U06796XX

forintban: RO83-BTRL-0131-2201-U06796XX